Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Nem árt rögzíteni, hogy miféle „fajta” az itteni balos társaság. Egy olyan politika letéteményesei ők, amelyben egyaránt kedvét lelte volna Sztálin és Trockij.
„Ne bonyolítsuk az egyszerű kérdést: mi lesz jövő nyár után? Ez a kérdés akkor is érvényes, ha erre és akkor is, ha – isten ne adja! – arra dönt a választók akarata. Legyen persze – erre. És akkor mi van? Orbán Viktor előadásában egyetlen »futurisztikus« kitekintést engedett meg magának – a »baloldal« politikájában bekövetkező szükségszerű változásról meditált. Ezt folytatnám, némi visszatekintést és kipillantást is megkockáztatva.
Orbán alapvető következtetése az volt, hogy az újabb választási kudarc után az a fajta »baloldal«, amely itt »van«, szükségszerűen felszámolódik. Most hagyjuk a pontosítást, hogy mit is értsünk »baloldalon«, de azt nem árt rögzíteni, hogy miféle »fajta« az itteni balos társaság. Olyan, amely – kivételek talán lehetnek – minden ágával, csoportjával, anyagi érdekeltségével, ideológiájával, hamis programjával, vezetőinek személyes vagy familiáris kötődésével, iskolázottságával, indulati elkötelezettségével és etikájával stb., stb. ahhoz a politikai közeghez kötődik, amely 1919-ben (majd 1945-ben) katasztrofális állapotba vitte a nemzetéletet és a nemzeti tudatot. Évtizedekre.
Hogy brutálisan egyszerűsítsek: egy olyan politika letéteményesei ők (akarva-akaratlan, hadd legyek jóhiszemű), amelyben egyaránt kedvét lelte volna Sztálin és Trockij. Ez a mentalitás – fogjuk a jellemzésüket rövidebbre – vereséget szenvedett 1990-ben, kudarcot 1998-ban és katasztrofális ítélet alá került 2010-ben. És alighanem a baloldalnak ez a mai állapota megérdemli a »történelmi« jelzőt – félszáz év után a teljes felszámolódás állapotába került. Hangsúlyoznám: eszmetörténetileg és politikailag. A gazdasági hatalmi szerkezetben való szerepvitele már más kérdés, akkor is, ha az visszahathat az ideológiára és a közhatalmi helyzetre egy – a nemzeti jövőre nézve – több mint szerencsétlennek mondható választási eredmény után.”